sindumuzeum02A múzeumot Varga Géza alapította. A kiállítás kezdetben csak időszakosan volt megtekinthető az őrségi „Nyitott porták” rendezvény keretében.

A kiállításnak helyet adó házban száz évvel ezelőtt Tóth Sándor gerencsér (őrségi fazekas) lakott, aki elkészítette a ház tetőcserepeit is, közte a házban ma működő szálláshelynek nevet adó és a ház ormán máig látható kis cserépmadarat. A Sindümúzeum kezdetét jelentő néprajzi anyag az egykori Tóth-porta hátramaradt tárgyaiból alakult ki az 1990-es években. 

A portán lévő épületek tetőzetéből kb. száz rajzos sindü került elő, további százat pedig Velemér lakosaitól kapott a múzeumalapító. sindumuzeumAz Írástörténeti Kutatóintézet által támogatott kutatótáborok során fellelt további tárgyakkal együtt idővel olyan néprajzi anyag gyűlt össze, amely indokolta a kollekció kiállítását. Erre különösen azért volt szükség, mert a magyar néprajztudomány számára (Nagy Zoltán megyei múzeumigazgató néhány cikkét leszámítva) lényegében ismeretlen a rajzos sindük műfaja.

Bővebb információt a www.cserepmadar.hu/sindumuzeum oldalon olvashat.

A Falusi Turizmus Vas Megyei Szövetség weboldalán a nagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát.