Falusi Turizmus

A Pinka-völgyében fekvő határmenti településről az első okleveles említés 1221-ben való: „Ecclesia Sancti Petri” /Szentpéter egyháza/. A falu lakói eredetileg magyarok voltak, a horvátok tömeges betelepítése a XVI. századra tehető. A település legnevezetesebb látnivalója a római katolikus műemléktemplom, amelyet a XIV. században késő-gótikus stílusban építettek. Keresztelő medencéje késő-román, oltárai, szószékei és szobrai barokk stílusúak. A község régóta rendelkezik iskolával, a magyar neveléstörténetben is ritka példa, hogy egy települést egy tanító dinasztia 141 évig szolgáljon. /Anhalt András és leszármazottjai./ A trianoni határkiigazítás során Ausztriához csatolták, a 16 hónapos kényszerű osztrák fennhatóság elleni tiltakozás eredményeként ismét visszakerült Magyarországhoz. Hazafias fellépésükért és kitartó ragaszkodásukért 1923-ban megkapták a „Communitas Fidelissima” /Leghűségesebb község/ címet.

A visszatérés emlékére emlékművet állítottak, miként a többi Pinka-menti horvát és német nemzetiségű falvakban.
Határmenti zártsága, elszigeteltsége 1948-ban kezdődött, csak a „Vasfüggöny” lebontásával és a határátkelő megnyitásával vált elevenebbé kapcsolata a burgenlandi horvátokkal.
Példaértékű identitásőrző munkája, mely generációkat ölel át az egyházi élettől az iskoláig, az igen sokrétű kulturális öntevékenységig. 2000-ben elnyerte anyaországa /Horvátország/ „Najselo” /”Leg-Falu”/ elismerését, mint az anyanyelvi és kulturális hagyományait a diaszpórában példaszerűen őrző horvát település. 2000-ben a „Kisebbségekért” kitüntető címet kapta a faluközösség a magyar kormánytól. Az értékeit és hagyományait egyensúlyban tartó településnek erős a kisebbségi öntudata, vitalitása, horvát identitása, büszke a gradistyei nyelvére és hazafias helytállására. Különösen a népzene és a néptánc hagyományok őrzésében jeleskedik a faluközösség: hat évtizede működik Gradistye Táncegyüttese, 25 éve női kórusa és tamburazenekara, színjátszó köre és tudatos művészeti nevelőmunka folyik az iskolai utánpótlás csoportokban. Közös összefogással ápolják a betlehemezés, a korbácsolás, a nagyszombati örömtűz-gyújtás, a szüreti felvonulás hagyományait. Vidáman szólnak a péterfaiak ajkáról a horvát népdalok, szívesen hallgatják és táncolnak tamburazenekaraik zenéjére. Az anyanyelv ápolása mindennél fontosabb a közösség megmaradása érdekében. Szívesen főzik tradicionális ételeiket, így a timfanát /tejfölös csirkepaprikás/, a babosgánicát, a fakanálra csavart süteményük /sudljice/ elmaradhatatlan vendéglátó asztalaikról.
Faluképileg rendezett, értékeit becsülő és átörökítő település, a határmenti kistérségi mintarégió egyik központja.